Iskolatörténet

Iskolánk,
a PETŐFI

Az óbecsei Alsóvárosban 1892-ben épült fel az első tanoda. A Mátyás király Népiskolaként ismert elemi iskola négyosztályos, majd hatosztályos intézményként működött az alsóváros szívében.

1955-ben a járási népbizottság meghozott határozata alapján nyolcosztályos általános iskolaként folytatta oktató-nevelő munkáját. Előbb III-as számú Általános Iskola néven, majd ugyanabban az évben felvette Petőfi Sándor magyar költő nevét.

A Petőfi iskolának megalakulásakor 780 tanulója volt, 26 tagozattal. Ekkor a tanítás hat elavult bútorzatú épületben folyt.

Az új iskolaépület alapkövét 1960-ban rakták le, és három év múlva itt folyt a tanítás – korszerű bútorokkal felszerelt tantermekben – a legjobb körülmények között városunkban. A munkafeltételek színvonalán azóta is igyekszünk minduntalan javítani.

1970-ben integrálták az általános iskolákat, és 1971-től a dreai és miloševói diákok a felső osztályokat a Petőfi Sándor anyaiskolában végezhették. A két faluban csak kombinált tagozatok maradtak az alsó osztályosoknak.

1982-ben iskolánk új szárnnyal bővült. Azóta 16 tanteremmel, diákkönyvtárral, ebédlővel, és egy a testnevelés céljára átalakított teremmel rendelkezik. A számítógépes kabinettet 2004-ben szerelték fel. 2005-ben beépült a tetőtere, amely attól kezdve iskolai ünnepségeknek ad helyet.

2009-ben kezdődött el a Sportcsarnok építése, amelyet idén, 2021-ben vettek birtokba a diákok. 2021-ben ugyancsak megújult a dreai és a milesevoi iskolaépületünk is.

Az elmúlt évek azonban sok más újdonságot is hoztak iskolánk életében.

2016-ig két váltásban tanultak a diákok a Petőfi iskolában. 2016 szeptemberétől kezdve pedig egyváltásos tanítással szervezték meg a tanítást. Ez a mai napig érvényben van.

Az elmúlt több mint hat évtized alatt, vagy pontosabban 130 év alatt nemcsak fennmaradt, hanem tiszteletre méltó tanintézménnyé növekedett a Petőfi. Diákjai, pedagógusai tették azzá, amivé lett.

Az évek során, iskolánk és tanulóink számos elismerést, díjat, jutalmat, kitüntetést, oklevelet és plakettet kaptak. Több alkalommal résztvevője és házigazdája volt a Petőfi Sándor, a Petőfi brigád és a Kis Ferenc nevét viselő iskolák találkozójának. 2021-ben online
Petőfi-iskolák találkozóját szerveztünk iskolánkban.

Tehetséggondozással foglalkozunk. Szakköreink működnek. Versenyekre, megmérettetésekre járnak diákjaink s az eredmények sem maradnak el.

Olyan úton járunk, amely a hagyományokra építi a jövő iskoláját.

HAJRÁ PETŐFI!

Dolgozóink
Az iskola igazgatója

  • Potrebić Tőzsér Gabriella
Az iskola igazgatója

  • Potrebić Tőzsér Gabriella
Az iskola titkársága

  • Glavaški Anna Mária
  • Dvorszki Andrea
  • Koszorús Kornélia
  • Varró Stefánia
  • Vračarić Branislava
Tanítók

 

  • Csernyák Szilvia
  • Drenkovity Viktória
  • Ferenczi Tünde
  • Jockov Isidora 
  • Banko Ibojka
  • Kéringer Piroska
  • Kovács Franciska
  • Karapandžić Lidija
  • Molnár Sóti Irén
  • Vörös Papp Virdzsínia
  • Nemeš Svetlana
  • Tóth Izabella
  • Vastag Géber Judit
Tanítók

  • Csernyák Szilvia
  • Drenkovity Viktória
  • Ferenczi Tünde
  • Jockov Isidora 
  • Banko Ibojka
  • Kéringer Piroska
  • Kovács Franciska
  • Karapandžić Lidija
  • Molnár Sóti Irén
  • Vörös Papp Virdzsínia
  • Nemeš Svetlana
  • Tóth Izabella
  • Vastag Géber Judit
Tanárok

 

  • Banjanin Sunčica
  • Bata Dórián
  • Csapó Hódi Márta
  • Dávid Bálint Adrienn
  • Ćuk Daniela
  • Dosztán Berta
  • Fekete Tímea
  • Gostović Milena
  • Grdić Vanja
  • Jager Stevan
  • Jankov Ivana
  • Károlyi Andrea
  • Kéringer Dorina
  • Kovács Tamara
  • Lázár László
  • Légvári Ágoston
  • Máriás Pusin Mónika
  • Novkov Aleksandar
  • Novkov Miroslava
  • Pardovicki Attila
  • Rajsli Tünde
  • Sági Livia
  • Sándor Magdolna
  • Simon Róbert
  • Šupić Sanja
  • Szűcs Budai Engelbert
  • Tallós Kosanić Zsuzsanna
  • Zsolnai István
  • Vasić Milenko
Személyzet

  • Bicók Gabriella
  • Bocor Antonella
  • Horvát Zsuzsanna
  • Kádár Melinda
  • Kovács Melinda
  • Lázár Erzsébet
  • Lázár Orbán
  • Mándity Gabriella
  • Máté Igor
  • Pantelić Nataša
  • Pintér Etelka
  • Ruzsik Erika

Kapcsolat

Petőfi Sándor Ált. Isk., Óbecse
Cím: Köztársaság utca 135,
21220 Óbecse
Telefon: 021/6915-692
E-mail: sekretar.petefi.becej@gmail.com